Nem megmentőkre van szükségünk, hanem egymásra

Egy ideje egyre erősebben foglalkoztat, hogyan tudnánk ma valódi roma önszerveződést építeni. Sokat beszélünk arról, mit tett velünk az elmúlt harminc év politikája. A paternalizmusról, a kihagyott közösségekről, most éppen a „gyámságról”.

A gyámság képe találó, bár engem személy szerint soha nem irányított gyám, és ezután sem fog. Jó lenne végre közösségi szinten is így gondolkodnunk. Engem most sokkal jobban érdekel, mi mit teszünk azért, hogy legyen saját súlyunk a bennünket érintő ügyekben.

Van mire építenünk

Ismerjük egymást. Van tudásunk, tapasztalatunk, kapcsolataink. Vannak szervezeteink, szakembereink, művészeink, pedagógusaink, vállalkozóink, aktivistáink, helyi közösségi embereink és egyre több fiatal, aki tenni akar. Megvan bennünk és közöttünk mindaz, amiből építkezni lehet.

Nem az a kérdés, hogy képesek vagyunk-e rá. Szerintem képesek vagyunk. A kérdés az, hogy a meglévő tudásunkat, kapcsolatainkat és tapasztalatainkat képesek vagyunk-e úgy összekapcsolni, hogy amikor van egy közös ügyünk, akkor ne külön-külön mondjuk el ugyanazt, hanem együtt tudjunk fellépni érte.

Sokan, sok helyen teszünk a közösségeinkért. Mi lenne, ha ezt az erőt jobban össze tudnánk kapcsolni?

Magunkkal is dolgunk van

Évek óta találkozunk konferenciákon, szakmai eseményeken, programokon, megemlékezéseken. Beszélünk, vitatkozunk, reagálunk arra, ami éppen történik.

Közben rengeteg szakmailag erős roma ember dolgozik különböző területeken. Közösséget épít, intézményt vezet, tanít, kutat, alkot, szervez, vállalkozik, érdeket képvisel, gyerekekkel és fiatalokkal dolgozik.

Az erő tehát itt van.

A kérdés az, mit kezdünk vele együtt, vagyis kezdünk- e vele valamit?

-      Hogyan lesz a sok erős roma emberből erős roma közösség?
Hogyan lesz az ismeretségből együttműködés?
Hogyan tudjuk összeadni azt, amit külön-külön tudunk?
Hogyan jutunk el a közös állásponttól odáig, hogy annak valódi következménye is legyen?

Ezek szerintem nagyon is gyakorlati kérdések. A saját érdekeink képviseletét nekünk kell megszerveznünk, hogy mi határozzuk meg, mely ügyek fontosak számunkra, kik képviselik ezeket, és milyen állásponttal ülünk le a döntéshozókkal. 

Így lehet valódi súlyunk a bennünket érintő döntésekben.

Számomra az emancipáció az önállóságról, az önrendelkezésről, a politikai jogokról és a valódi érdekérvényesítésről szól. Arról, hogy mi fogalmazzuk meg a saját ügyeinket, mi alakítjuk ki a közös álláspontjainkat, és mi döntjük el, kit és mire hatalmazunk fel. És ami talán a legfontosabb: képesek legyünk együtt cselekedni azért, amiben közösen megállapodtunk. Végül ezen fog múlni, hogy van-e valódi súlyunk.

Milyen alapokra építsünk?

Az én fejemben vannak alapelvek arról, mit jelent számomra az önszerveződés. Ezek az én kiindulópontjaim, de a közös alapelveinket együtt kell megfogalmaznunk.

1. Mi mondjuk meg, melyek a mi ügyeink

Szerintem innen indul minden. Mi tudjuk, mi történik velünk, a családjainkkal, a gyerekeinkkel és a közösségeinkkel. Mi látjuk, hol van szükség változásra. Legyen saját álláspontunk arról, mit akarunk, mi fontos nekünk, és mit akarunk elérni. Valódi önszerveződésről akkor beszélhetünk, ha a saját napirendünket is mi alakítjuk.

2. Senki nem lesz attól a romák képviselője, hogy annak mondja magát

Ha valaki egy közösség nevében beszél, ahhoz kell a közösség felhatalmazása. Nekem ez nagyon egyszerű. Tudnunk kell, kit miért küldünk valahová, mit képvisel, és utána mit hoz vissza abból a közösségnek. A képviselet számomra megbízás és felelősség.

3. Amit tudunk, azt adjuk össze

Sok olyan roma embert ismerek, akinek komoly tudása és tapasztalata van. Különböző területeken dolgozunk, más dolgokhoz értünk, más kapcsolataink vannak. Ezt a tudást sokszor külön-külön használjuk. Mi történne, ha elkezdenénk tudatosan egymás tudására építeni?

Nem kell mindenhez mindenkinek értenie. Azt viszont meg tudjuk tanulni, hogyan támaszkodjunk egymásra, és hogyan használjuk azt, amit tudunk, egy közösen meghatározott ügy érdekében.

4. Nem kell mindenben egyetértenünk ahhoz, hogy legyenek közös ügyeink.

A roma közösség sokféle. Más társadalmi helyzetben élünk, más tapasztalatokat hozunk, másképp gondolkodunk, és a roma identitásunkat is sokféleképpen éljük meg. Szerintem éppen ez az egyik legnagyobb erőnk. Sokféle tudás, nézőpont, életút és tapasztalat van közöttünk és sokkal több annál,  mint amit a többségi társadalom rólunk lát, vagy hisz. 

Ebből a sokféleségből kell megtalálnunk azokat az ügyeket, amelyekben közös az érdekünk. Persze, lesznek vitáink, és ez rendben is van, az visz előre. 

A közös ügyhöz nem kell mindenről ugyanazt gondolnunk. Azt kell tudnunk, hogy miben akarunk együtt változást elérni, és abban hogyan tudunk együtt cselekedni.

5. A közösség fontosabb, mint bármelyikünk pozíciója

Ezt tartom talán a legfontosabbnak. Lehet valakinek pozíciója, ismertsége, kapcsolata, szakmai tekintélye vagy lehetősége arra, hogy döntéshozókkal tárgyaljon. Ezeknek akkor van igazán értékük, ha abból a közösség is erősebb lesz.

Számomra ezért egyszerű a mérce: amit közösen csinálunk, attól több beleszólásunk lesz a saját ügyeinkbe, erősebben tudjuk képviselni a közös érdekeinket, és nagyobb súlyunk lesz a bennünket érintő döntésekben? Ha igen, akkor jó irányba megyünk.

6. Abból derül ki, mire vagyunk képesek, amit együtt végig is viszünk

Sokat beszélünk arról, mit kellene tenni. Sok jó gondolatunk is van. Most szerintem ki kellene választanunk egyetlen közös ügyet, megállapodni abban, mit akarunk elérni, és végigvinni.

Nem azért, mert egyetlen ügy majd mindent megold. Hanem azért, mert egy konkrét ügyben ki fog derülni, tudunk-e együtt dönteni, feladatot vállalni, vitákat rendezni, egymásra számítani és következetesen képviselni azt, amiben megállapodtunk. Ebből az is ki fog derülni, tudunk-e valódi hatást gyakorolni egy bennünket érintő döntésre.

Szerintem ebből többet tanulhatunk, ha úgy tetszik a saját erőnkről, mint újabb tíz konferenciából.

7. Amit építünk, azt több generáció együtt építse

Sok roma fiatal van, aki már most komoly tudással, saját tapasztalattal és véleménnyel rendelkezik. Eleve együtt kell gondolkodnunk és dolgoznunk velük. Mi átadhatjuk azt, amit az elmúlt években megtanultunk, és nekünk is van mit tanulnunk tőlük.

Annak van értelme, amit tovább lehet vinni. Ezért amit most elkezdünk, ne néhány emberhez vagy egyetlen generációhoz kötődjön.

Ezek az én kiindulópontjaim. Mások biztosan mást is fontosnak tartanak. Lesz, amiben egyetértünk, és lesz, amiről vitatkoznunk kell. Ez így van rendben. Nem akarok megmondó lenni, sem kész szabályokat lefektetni, de el kell kezdeni! 

Az önszerveződésünk alapelveit nekünk kell közösen megfogalmaznunk.

Hogyan kezdjük?

Szerintem egyszerűen: üljünk le. 

Ismerjük egymást, és van mire építenünk. Az elmúlt évtizedekben rengeteg szakmai, közösségi és mozgalmi tudás gyűlt össze. Vannak működő szervezeteink, kapcsolataink és olyan emberek, akik pontosan értik, hogyan születnek azok a döntések, amelyek bennünket is érintenek. Ezt kellene végre összekapcsolni.

Beszéljük végig, hol tartunk, mit tanultunk az elmúlt évtizedekből, milyen közös érdekeink vannak, és hogyan akarunk együtt működni.

Fogalmazzuk meg a saját alapelveinket, majd válasszunk egy közös ügyet, amely mögé sokan oda tudunk állni.

Ha megvan az ügy, nézzük meg, pontosan mit akarunk elérni, hol születik róla döntés, kikre van szükség hozzá, és hol tudunk valódi nyomást gyakorolni. Legyen világos az is, ki mit vállal, és hogyan képviseljük azt, amiben közösen megállapodtunk. Aztán nyomassuk, és vigyük végig.

Azért fontos, hogy egy közösen meghatározott ügyet együtt végigvigyünk, mert ebből lesz saját tapasztalatunk arról, hogyan tudunk szervezetten fellépni, hatást elérni és valódi súlyt szerezni a bennünket érintő döntésekben.

Én abban hiszek, hogy így fogunk erősödni. Együtt, végigvitt ügyekből, közös döntésekből, közös tapasztalatokból és abból, hogy látjuk: képesek vagyunk hatással lenni arra, ami velünk történik.

Kezdjük el

Ehhez egy konkrét első lépést is vállalok. Az első találkozóhoz biztosítom az irodánkat, és a szervezését is vállalom.

Azokat hívom, akik készek ebbe időt, tudást és munkát tenni. Nem egy kész struktúrához keresek embereket. Éppen azt szeretném, hogy közösen döntsük el, milyen alapokon, hogyan és milyen ügyek mentén akarunk szerveződni.

Én azt gondolom, hogy képesek vagyunk erre. Biztosan tudom, hogy nem lesz könnyű, de a tudás, a tapasztalat és az emberek már régóta itt vannak. Most azt kell megmutatnunk, mit tudunk ebből együtt felépíteni, és mekkora súlyunk lehet, ha szervezetten állunk a saját ügyeink mögé.

Aki részt venne ebben, írjon nekem privát üzenetet.

Kezdjük el, mert nem megmentőkre van szükségünk, hanem egymásra.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Magyar Péter súlyos tévedése!

Megint ugyanaz a játszma – amikor a roma képviselet ígérete összeomlik a valóság súlya alatt

Néhány gondolat a 100 ezer forintos iskolakezdési támogatásról