Néhány gondolat a 100 ezer forintos iskolakezdési támogatásról

Miért írom le ezeket a gondolatokat?

Vannak olyan témák, amelyek mellett szakmai és emberi okokból sem tudok szó nélkül elmenni. A 100 ezer forintos iskolakezdési támogatás számomra ilyen.

A szociális munkás pályafutásomat Kerepesen, a cigánytelepen kezdtem. Az ott töltött évek alapvetően formálták a szakmai gondolkodásomat. Megtanítottak arra, hogy a szegénységet, a nélkülözést és a gyermekek esélyeit nem lehet kizárólag jövedelmi adatokkal vagy jogosultsági kategóriákkal leírni. Minden családnak megvan a maga története, és ezek a történetek sokszor jóval árnyaltabbak annál, mint amit egy jogszabály vagy egy adminisztratív kategória képes visszaadni.

Ma az Uccu Alapítványnál szervezeti szinten családsegítő és gyermekvédelmi szakemberek képzésével is foglalkozunk. Bár a mindennapjaim már nem a klasszikus terepmunkáról szólnak, a gyakorlattól nem szakadtam el. A képzéseken folyamatos szakmai párbeszédben vagyok azokkal a kollégákkal, akik nap mint nap családokkal dolgoznak. Az ő tapasztalataik, dilemmáik és jó gyakorlataik számomra is folyamatos tanulást jelentenek.

Az ELTE-n töltött éveim alatt Ferge Zsuzsa munkássága irányt mutatott számomra a szociálpolitikáról való gondolkodásban, Darvas Ágnes – Ági – pedig tanárként meghatározó hatással volt rám. Tőle nemcsak szakmai tudást kaptam, hanem egy olyan szemléletet is, amely a mai napig végigkíséri a munkámat.

Talán ezért is gondolkodtatott el a napokban bejelentett iskolakezdési támogatás.

Egy fontos és előremutató intézkedés

A Kormány által bevezetett, gyermekenként 100 ezer forintos iskolakezdési támogatás fontos és előremutató intézkedés. Az iskolakezdés ma már szinte minden család számára komoly anyagi megterhelést jelent, ezért minden olyan döntés üdvözlendő, amely ezt a terhet csökkenti.

A támogatásra jogosultak közé tartoznak többek között a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő gyermekek, az egyszülős családokban élő gyermekek, a tartósan beteg vagy sajátos nevelési igényű gyermekek, valamint a gyermekvédelmi gondoskodásban élő gyermekek. Ez jól mutatja azt a szándékot, hogy a segítség minél több rászoruló gyermekhez eljusson.

A kérdés, amely bennem megfogalmazódott

Miközben a jogosultsági kört olvastam, egyetlen kérdésen kezdtem el gondolkodni: vajon maradhatnak-e olyan rászoruló gyermekek, akiknek ugyanekkora szükségük lenne erre a támogatásra, mégsem részesülnek belőle?

Tapasztalataim alapján ez előfordulhat. Különösen a dolgozói szegénységben élő, két- vagy többgyermekes családokra gondolok. Olyan családokra, ahol a szülők dolgoznak, mégis hónapról hónapra komoly megélhetési nehézségekkel küzdenek, és az iskolakezdés rendkívüli anyagi terhet jelent számukra. Előfordulhat az is, hogy egy család jövedelme csak kis mértékben haladja meg egy jogosultsági küszöböt, miközben élethelyzete alig különbözik attól, aki támogatásra jogosult.

A dolgozói szegénység az elmúlt évek egyik legnagyobb szociálpolitikai kihívása lett. Egyre több olyan család él Magyarországon, ahol a szülők dolgoznak, mégsem tudnak biztonságos megélhetést biztosítani gyermekeiknek. A munkaviszony önmagában nem jelent védelmet a szegénységgel szemben.

Külön figyelmet érdemelnek a két- és többgyermekes családok is. Az iskolakezdés költségei náluk nem egyetlen gyermekre, hanem egyszerre több gyermekre jelentkeznek: tanszerek, ruházat, cipő, sportfelszerelés, osztálypénz és számos egyéb kiadás ugyanabban az időszakban terheli a családi költségvetést. Még azokban a családokban is komoly anyagi megterhelést jelenthet ez az időszak, ahol a szülők dolgoznak, de jövedelmük csak kevéssel haladja meg a jogosultsági küszöböket.

Éppen ezért fontos kérdésnek tartom, hogy egy elsősorban jövedelmi jogosultsági feltétel hosszú távon valóban lefedi-e a teljes rászorulói kört. 

A gyermekek szükségleteit ugyanis nem kizárólag a család jövedelme határozza meg, hanem a család teljes élethelyzete, a gyermekek száma, a lakhatási körülmények, valamint az, hogy milyen terhek nehezednek a családra a mindennapokban.

Ezt a kérdést azért is tartom fontosnak, mert a szakmai és civil tapasztalatok egyaránt arra utalnak, hogy a gyermekvédelmi ellátórendszer nem minden rászoruló családot ér el. 

Ezért érdemes lesz a program tapasztalatai alapján azt is megvizsgálni, hogy a jelenlegi jogosultsági feltételek valóban minden olyan gyermekhez eljuttatják-e a támogatást, akinek arra szüksége van.

Miért tartom fontosnak a program nyomon követését?

A támogatás most indul útjára, ezért a valódi tapasztalatok csak a következő hónapokban és években rajzolódnak majd ki. Tehát mindenképpen szükséges lesz  megvizsgálni, hogy a jelenlegi jogosultsági feltételek hosszú távon valóban lefedik-e a teljes rászorulói kört.

Úgy gondolom, hogy a támogatás bevezetésével nem lezárul, hanem valójában elkezdődik egy fontos szakmai feladat: annak vizsgálata, hogy a program a gyakorlatban mennyiben érte el a célját.

Ha a tapasztalatok azt mutatják, hogy a támogatás valóban minden rászoruló gyermekhez eljutott, az megerősíti az intézkedés sikerét. Ha pedig a gyakorlat olyan élethelyzetekre világít rá, amelyek ma még nem láthatók, akkor ezekből a tapasztalatokból érdemes tanulni.

Egy lehetséges következő lépés

A gyakorlati tapasztalatok feldolgozását segíthetné egy országos szakmai munkacsoport létrejötte, amelyben családsegítő és gyermekjóléti szolgálatok szakemberei, önkormányzatok, oktatási szakértők, kutatók és civil szervezetek közösen értékelnék a támogatás működését.

A munkacsoport feladata lehetne:

• áttekinteni, kik részesültek a támogatásban;
• megvizsgálni, maradhattak-e ki olyan rászoruló családok, akiknek szintén szükségük lett volna segítségre;
• külön elemezni a dolgozói szegénységben élő és a többgyermekes családok helyzetét;
• szükség esetén javaslatot tenni a jogosultsági feltételek finomítására vagy egy méltányossági keret kialakítására;
• évente nyilvános szakmai értékelést készíteni a program tapasztalatairól.

Záró gondolat

Nem állítom, hogy ma ismerjük a választ ezekre a kérdésekre – természetesen nem. A támogatás még csak most indul útjára, a valódi tapasztalatok ezután jönnek. Így még nem végső válaszokat, hanem fontos kérdéseket érdemes megfogalmazni, és nyitottnak maradni arra, amit a gyakorlat mutat majd.

Ferge Zsuzsa munkássága számomra mindig azt jelentette, hogy a szociálpolitika valódi mércéje nem egy intézkedés bejelentése, hanem annak társadalmi hatása. Egy intézkedés sikerét végső soron az mutatja meg, hogy képes-e javítani azoknak az embereknek az élethelyzetén, akikért megszületett.

Azt gondolom, hogy  végső soron nem az lesz a legfontosabb kérdés, hogy hány gyermek részesült támogatásban, hanem az, hogy a segítség valóban eljutott-e azokhoz a gyermekekhez és családokhoz, akiknek erre a legnagyobb szükségük volt.