Kulturális kirakat vagy valódi társadalmi hatás-500 millió és 50 millió igaz története
Az elmúlt időszakban nyilvánosságra került kulturális támogatások kapcsán fontos beszélni arról, milyen különbség van a látványos reprezentáció és a valódi társadalmi hatás között. Arról, hogy mire jutott pénz az elmúlt években és mire nem. Sokféle magyarázat hangzott el azoktól, akik az elmúlt években élvezői voltak a magyar állam bőkezű támogatásainak, de ezek többnyire nem valódi válaszok voltak, inkább kifogások.
A közpénzek aránytalan elosztásának nyilvánosságra kerülése ugyanakkor egy dolgot világossá tett: láthatóvá vált az a rendszer, amelyet a kulturális és civil szektor szereplői régóta tapasztaltak.
Miközben rendszerközeli projektek többszázmilliós vagy milliárdos támogatásokhoz jutottak, addig kulturális intézmények, civil szervezetek, oktatási programok és közösségi kezdeményezések sokszor folyamatos bizonytalanságban működtek úgy, hogy sok esetben közvetlen társadalmi problémákon dolgoztak, és az állam feladataiból vállaltak át részeket.
Ez az írás róluk is szól. Azokról, akik a legnehezebb években is kitartottak, közösségeket építettek, oktattak, szerveztek és dolgoztak tovább, kevés forrásból, de szakmailag következetesen és felelősen. Ugyanakkor arról is szól, hogy egy demokratikusabb Magyarországon miért lenne fontos a civil szervezetek valódi partnersége és a roma származású szakemberek érdemi jelenléte azokban a terekben, ahol a döntések megszületnek.
A közpénzek története – a rendszer bomlása
Az elmúlt hetek kulturális támogatási botrányai pontosan megmutatták, milyen logika mentén működött a közpénzek elosztása az elmúlt években: kik jutottak forrásokhoz, és kik maradtak tartósan a rendszer peremén.
Még az NKA saját bizottságának több tagját is megdöbbentette a támogatások kiosztásának módja és nagyságrendje. Többen arról beszéltek, hogy nem is azt a dokumentumot látták, amely végül nyilvánosságra került. Vidnyánszky Attila maga is úgy fogalmazott, hogy „leesett az álla”, amikor meglátta, milyen pénzek mentek és kikhez. Több bizottsági tag lemondott, belső vizsgálat indult.
Napvilágra került az, amit valójában eddig is sokan tudtunk, hogy a támogatások jelentős része politikailag fontos szereplőkhöz és programokhoz kapcsolódott. Ez nem egyszerűen aránytalan közpénzelosztás volt, hanem egy politikailag vezérelt rendszer, ahol a kultúra reprezentációs propagandaeszközzé vált.
A propaganda prímás és a milliárdok története
A roma kultúra képviselete különösen fontos ügy, éppen ezért az sem mindegy, milyen formában történik.
A rendszerközeli előadók, romák és nem romák egyaránt látványprojektekre többszázmilliós, sőt milliárdos támogatásokhoz jutottak. Az egyik legismertebb példa Mága Zoltán koncertsorozata, amely 2022 és 2026 között mintegy 3,3 milliárd forint közpénzhez jutott. A nyilvánosságra került dokumentumokból ráadásul az is kiderült, milyen politikai logika mentén működött mindez: a pályázati anyag külön kitért „a cigány, az idős és a bizonytalan szavazók” megszólítására mint politikailag fontos célcsoportra.
Pontosan látszik, hogyan kapcsolódott össze a kultúra, a politikai kommunikáció és a közpénzek felhasználása. Sokan régóta érzékelték ezt, de ilyen nyíltan nem lehetett látni a rendszer működését, mint ahogyan most. A támogatási listákból világosan látszik: miközben kiváló muzsikus cigányok, roma közösségekkel dolgozó civil szervezetek és kulturális kezdeményezések folyamatosan a fennmaradásért küzdöttek, addig reprezentatív projektek milliárdos támogatásokhoz jutottak. Jól látható, hogy ebben a rendszerben a látvány és a politikai hasznosság fontosabb lett, mint a hosszú távú társadalmi hatás és a valódi szakmaiság. Ez jól mutatja mi történt a roma üggyel : az intézményesített roma kultúra helyett a politikailag hasznosítható reprezentáció és propaganda épült roma emberekre, előadókra és roma kultúrára.
Intézményesített roma kultúra helyett propaganda épült romákkal
A roma értelmiség évtizedek óta beszél arról, hogy szükség lenne stabil, országos intézményi háttérre, valódi kulturális infrastruktúrára és olyan szakmai műhelyekre, amelyek hosszú távon építik a roma kultúrát, támogatják a roma művészeket, és méltó módon őrzik és adják tovább azt a kulturális tudást, amely nemcsak a roma közösségek, hanem az egész magyar társadalom kulturális örökségének része és közös érdeke is.
Ebből a 3,3 milliárd forintból akár létre lehetett volna hozni egy ilyen országos kulturális intézményrendszert is: stabil működéssel, múzeummal, színházzal, közösségi terekkel, nyelvi és művészeti programokkal, zenei utánpótlás-neveléssel, fellépési lehetőségekkel és valódi szakmai érdekképviselettel, különös hangsúlyt fektetve például a lassan eltűnő kávéházi cigányzenei hagyomány megőrzésére is.
Ehhez képest ezek az összegek látványprojektekre, propaganda-zenére és politikai reprezentációra mentek el. A probléma nem pusztán az aránytalanság volt, hanem az a működési logika, amelyben a látszat, a propagandaérték és a rendszerhez való közelség fontosabb lett, mint a magas színvonalú szakmai munka, a hosszú távú társadalmi hatás és a valódi intézményépítés.
Ezekből a forrásokból meglehetett volna valósítani azokat a régóta kimondott, mégis rendre elmaradt vállalásokat is, amelyek a roma kultúra intézményesítéséről szóltak. Az elmúlt 16 év azonban sokkal inkább a rombolásról és az ellenségképek gyártásáról szólt, mint a valódi intézményépítésről.
Elég csak a Tavaszmező utcai Roma Parlament történetére gondolni: ellehetetlenítették, majd kiköltöztették az intézményt az épületből, ezután nagy ígéretekkel elindították a Cziffra Központ projektjét, ami már az alapkőletételnél el is vérzett. Az épületet hagyták lepusztulni, lett egy alapkő és néhány nyilatkozat, aztán a nagy csend és a közpénzek elszórása.
Ami már csak azért is dühítő, mert a roma kultúra intézményesítése nem pusztán kulturális kérdés. Kulturális elismerést, valódi társadalmi láthatóságot, erősebb identitást és társadalmi párbeszédet is jelentene és végső soron pedig a roma emancipáció egyik alapfeltétele lenne.
Erről a roma értelmiség és a roma közösségek több mint 30 éve beszélnek. Szakmai javaslatok, koncepciók és ígéretek sora született meg az elmúlt évtizedekben, mégsem épült ki máig egy valódi, stabil és önálló roma kulturális intézményrendszer Magyarországon.
Az elmúlt évtizedekben egyetlen kormány sem vette igazán komolyan ezeknek a vállalásoknak a megvalósítását. Maradtak az ígéretek, a szimbolikus gesztusok és az időről időre elővett reprezentációs látványprojektek. Miközben a valódi kulturális munkát továbbra is roma civil szervezetek, független roma kulturális kezdeményezések és közösségi műhelyek végzik minimális forrásokból, addig Mága Zoltán egyetlen koncertsorozatára 500 millió forintos támogatások érkeztek, és azt is tudjuk, hogy összességében milliárdos nagyságrendű közpénzek.
Itt válik igazán láthatóvá, mit jelent a különbség 500 millió és 50 millió forint között. Mert sok esetben ezekből az összegekből akár Intézményi rendszert lehetett volna építeni és mellette civil szervezetek több évnyi működését is biztosítani lehetett volna. Olyan szervezetekét, amelyek nap mint nap közvetlen társadalmi munkát végeznek, kulturális programokat szerveznek, valódi szakmai munkát folytatnak és mérhető társadalmi hatást érnek el.
Hogy ez mit jelent a valóságban, azt megmutatom a saját példánkon keresztül. Az Uccu Roma Informális Oktatási Alapítvány munkáján keresztül.
Mit jelent az 50 millió forint a valóságban?
Az Európa Nostra / Kulturális örökség díjas Uccu Roma Informális Oktatási Alapítvány 2010 óta működik. Több mint másfél évtizede dolgozunk azon, hogy roma fiatalokkal, nem roma fiatalokhoz vigyünk el valós és hiteles tudást roma kultúrákról, identitásról és történelemről, társadalmi párbeszédet teremtve.
Ma kilencfős csapattal működünk: roma és nem roma származású szakemberekkel közösen. Ketten főállásban dolgoznak, a többiek részmunkaidőben. Nem kiemelkedő fizetésekért dolgozunk, és sokszor a munkaidő messze túlmutat a szerződésben szereplő óraszámokon, hétvégéken, estékben, plusz energiában is. Sokszor egyszerűen azért, mert civil szervezetként erős elköteleződésből dolgozunk, és hiszünk abban, hogy ennek a munkának valódi társadalmi jelentősége van. Nem a pénz vagy a kiszámítható körülmények tartanak meg minket ebben a munkában, hanem az az elköteleződés, hit és közösségi felelősség, amellyel az Uccu Alapítvány csapata hosszú évek óta dolgozik. Ezt innen is szeretném megköszönni nekik. És hogy ez a gyakorlatban mit jelent, azt talán a munkánkon keresztül lehet a legjobban megmutatni.
Évente:
- 70–80 ingyenes iskolai foglalkozás roma identitás, kultúrák és történelem témájában
- 60–70 városi séta a VIII. kerületben, hogy láthatóvá és elérhetővé tegyük a roma kultúrákat
- egyetemistáknak, pedagógusoknak és közszférában dolgozóknak szóló szemléletformáló képzéseket tartunk országszerte,
- több ezer diákkal találkozunk személyesen minden évben,
- roma gyakornoki programunkban jelenleg 15 elsőgenerációs roma fiatallal dolgozunk együtt: akik szakmai tapasztalatot szereznek, bekapcsolódnak az Uccu oktatási tevékenységeibe, és olyan közösség részévé válnak, amely hosszú távon is erősíti a roma fiatalok közéleti és szakmai jelenlétét.
Non-formális oktatási módszertannal dolgozunk: képzett roma fiatalok, szakemberek személyes történetein keresztül teremtünk párbeszédet és közös gondolkodást. Oktatási moduljaink interaktívak és élményalapúak. Nemcsak valós információkat adnak át roma identitásokról, kultúrákról és történelemről, hanem kritikai gondolkodást és vitakultúrát is fejlesztenek, segítik az előítéletek lebontását, és nyitottabbá teszik a fiatalokat és a többségi társadalmat egymás valóságának megértésére, megismerésére.
Emellett kulturális programokat, valamint kommunikációs és figyelemfelkeltő kampányokat is szervezünk együttműködésben hazai roma és pro-roma szervezetekkel. Ezek kapcsolódnak például a Nemzetközi Roma Naphoz (április 8.), a roma ellenállás és a roma holokauszt emléknapjaihoz (május 16. és augusztus 2.), valamint az Emberi Jogok Világnapjához (december 10.), és gyakran a roma reprezentáció, társadalmi láthatóság és előítéletcsökkentés kérdéseit állítják a középpontba.
Mindezt évente mindössze 50 millió forintból. Igen. Ötvenből. Nem ötszázból.
Ehhez ráadásul évente 8-10 pályázatot kell megírnunk azért, hogy egyet megnyerjünk. A támogatások többsége kisebb összegű vagy több évre elosztva érkezik, gyakran nemzetközi együttműködések részeként. Jelenleg mintegy tíz futó pályázati projektből biztosítjuk a szervezet működését, hogy az Uccu ingyenes oktatási programjai továbbra is elérhetők maradhassanak. Emellett társadalmi vállalkozást is működtetünk az Uccu Budapest Roma Városi Sétákat, amely költségvetésünk körülbelül 5-6%-át adja. Az adományok aránya szintén 5-6% körül mozog. Állami támogatást nem kapunk.
Ezek a számaink, ezek az eredményeink. Nem titkolunk semmit, minden nyilvánosan elérhető az Uccu oldalán. Azt gondolom, ezzel láthatóvá válik a különbség a valós társadalmi hatás és a politikailag támogatott reprezentáció között.
A közpénzelosztás valódi logikája
A probléma nem az volt, hogy egyes projektek támogatást kaptak. A probléma az volt, hogy a közpénzek elosztásában nem a valós társadalmi hatás, a szakmai minőség számított, hanem a politikai közelség. Civil szervezetként ezt pontosan láttuk.
Olyan feladatokon dolgozunk, amelyeknek egy demokratikus országban természetes helye lenne az állami működésben és a közoktatásban is: oktatással foglalkozunk, társadalmi párbeszédet teremtünk roma és nem roma fiatalok között, csökkentjük az előítéletes gondokodást, fiatalokkal, közszférában dolgozókkal és pedagógusokkal dolgozunk.
A civil szervezetek bizonyítottan társadalmi értéket teremtenek, mégis folyamatos bizonytalanságban működnek. Pályázatról pályázatra élnek, kiszámítható finanszírozás nélkül.
Az Uccu Alapítvány nemcsak Magyarországon, hanem nemzetközi szinten is elismert szervezet lett. Mégis felkerültünk az úgynevezett „feketelistákra”, ahová több más hazai és nemzetközileg is elismert civil szervezet is bekerült. A Szuverenitásvédelmi Hivatal listáján például „politikai nyomásgyakorló szervezetként” szerepeltünk.
Ezek a listák idővel szinte „presztízslistává” váltak, nem azért, mert annak készültek, hanem mert olyan szervezetek kerültek rájuk, amelyek valódi társadalmi munkát végeztek és valódi hatással bírtak.
Ez azonban pontosan megmutatta a rendszer egyik legnagyobb ellentmondását: ezek a szervezetek bizonyítottan értéket teremtettek, mégsem jutottak hozzá a működésükhöz szükséges stabil és kiszámítható forrásokhoz. Az Uccu és sok más civil szervezet is közvetlen társadalmi problémákon dolgozik, de a támogatási rendszer ezt mégsem tükrözte arányosan.
Azt reméljük, hogy a következő időszak valódi nyitást hoz majd ezen a területen is: együttműködést, partneri viszonyt és a civil szféra szakmai tudásának megbecsülését. Azt is reméljük, hogy a következő időszakban a civil szervezetek tudása, tereptapasztalata és közösségi munkája végre nem a rendszer peremén, hanem annak természetes részeként jelenik majd meg.
Ugyanilyen fontos kérdés azonban az is, hogy a roma közösségek tapasztalatai és szempontjai mennyire jelennek meg a döntéshozatalban.
Roma származású szakembereket az állami döntéshozatalba
Az elmúlt évtizedek egyik visszatérő problémája az volt, hogy roma származású szakemberek nagyon ritkán kerültek valódi döntési pozíciókba Magyarországon. Többnyire nem voltak jelen azokban a terekben, ahol a forrásokról, programokról és szakpolitikákról döntések születtek.
Most megjelent az új államtitkárok névsora. Az 55 kinevezett államtitkár között jelenleg nem látunk roma származású szakembereket.
Miközben sok szó esik szakértelemről, társadalmi érzékenységről és sokszínűségről, a roma közösségek tapasztalata és tudása továbbra sem jelenik meg látható módon az állami döntéshozatalban. Számomra a „semmit rólunk nélkülünk” elve a demokratikus működésnek az alapja, ahol az érintett közösségek tapasztalata és tudása is helyet kap a döntéshozatalban.
Most már nyilvánvaló, hogy nem lesz külön romaügyi államtitkárság, hanem az a megközelítés körvonalazódik, hogy a roma közösségeket érintő kérdések minden szakpolitikai területen megjelennek majd. Ez önmagában érthető irány, hiszen a roma ügy valóban jelen van az oktatásban, az egészségügyben, a kultúrában, a lakhatásban, a szociálpolitikában és a foglalkoztatásban is.
Ugyanakkor nehéz nem feltenni a kérdést: hogyan tudnak ezek a szempontok valóban megjelenni, ha közben roma származású szakemberek nincsenek jelen az állami döntéshozatalban?
Ehhez szerintem nem elég általánosságban beszélni az inklúzióról vagy az érzékenységről. Roma származású szakemberekre lenne szükség az állami apparátusban és a döntéshozatalban, minden érintett minisztériumban, valódi felelősséggel járó pozíciókban. És nem egy-egy szimbolikus szereplőre, hiszen a roma közösség nem homogén csoport. Más tapasztalata van egy roma származású oktatási szakembernek, egy kulturális szereplőnek, egy vidéki közösségszervezőnek vagy egy roma nőnek, aki például a roma nők társadalmi helyzetéről és reprezentációjáról is hoz tapasztalatot és tudást. Különösen fontos lenne a roma női reprezentáció erősödése egy olyan politikai közegben, ahol ma már egyre több nő jelenik meg vezető szerepben is. Én nem elsősorban tanácsadói szerepkörökre gondolok, hanem olyan pozíciókra, ahol valódi szakmai és döntési felelősség is van.
Az elmúlt időszakban láttunk fontos gesztusokat, amelyek sok embernek reményt adtak. Fontos fejlemény az is, hogy ma már négy roma származású parlamenti képviselő van, köztük jelenleg egy roma nő is. Ez mindenképpen előrelépés a korábbi évekhez képest, és azt mutatja, hogy lassan talán mégis nyílik tér a roma közéleti jelenlét erősödésére Magyarországon. Ugyanakkor önmagában a reprezentáció még nem feltétlenül jelent valódi döntési részvételt.
Orsós János, a Dr. Ámbédkár Iskola alapítója számára is fontos szerepet ígértek a rendszerváltás folyamatában, ami sokak számára reményt jelentett. Éppen ezért tartom szomorúnak, hogy miközben az állami apparátusban lassan betöltődtek a valódi döntési felelősséggel járó pozíciók, ő sem kapott még olyan szerepet, ahol ez a tudás és tapasztalat érdemben megjelenhetett volna.
Bódis Kriszta posztjára reagálva kialakult vita a roma gyerekek reprezentációjáról számomra pontosan megmutatta, miért fontos, hogy roma szakemberek is jelen legyenek a szakpolitikai és társadalmi döntések közelében. Mert amikor roma szakemberek a méltóságról, reprezentációról vagy társadalmi hatásokról beszélnek, sokszor nagyon gyorsan megjelenik az a narratíva, hogy ez „túlzott jogvédő” szemlélet. Ahelyett, hogy valódi szakmai vita alakulna ki, gyakran magukat a megszólalókat hiteltelenítik. El kell indulnia a társadalmi parbeszédnek, megismerni és beépíteni a szakpolitikai diskurzusba azt a tapasztalatot és tudást, ami a roma származású szakemeberknél van.
A reprezentáció nem mellékes kérdés.
Egy előítéletekkel terhelt társadalmi közegben nagyon is számít, hogyan jelennek meg roma emberek és roma gyerekek a nyilvánosságban, mert a társadalom sokszor ezeken a képeken és történeteken keresztül gondolkodik a roma közösségekről.
Valljuk be őszintén: a nyomor ábrázolása hosszú ideje része sok pro-roma civil kommunikációnak is. Csakhogy a szegénység és kiszolgáltatottság bemutatása nem jelentheti emberek méltóságának leegyszerűsítését. Fontos lenne arról beszélni, hogyan lehet valós problémákat úgy láthatóvá tenni, hogy közben az érintettek emberi méltósága és saját hangja is megmaradjon.
Talán ezért is várunk erre már nagyon régóta. És őszintén: azt remélem, hogy egy új politikai korszakban a roma közösségek végre nemcsak érintettjei, hanem valódi résztvevői is lesznek azoknak a döntéseknek, amelyek az életüket alakítják.
Most valóban úgy tűnik, hogy egy nyitottabb és demokratikusabb politikai korszak lehetősége körvonalazódik Magyarországon. Ez reményt ad sok embernek, felszabadító érzés az elnyomásból fellélegezni. Azonban a valódi változás szerintem abban is mérhető lesz majd, hogy mennyire jelenik meg a roma közösségek tapasztalata és tudása a döntéshozatalban, és hogy a roma ügy valóban érvényesül-e a szakpolitikákban, nemcsak szavakban, hanem a gyakorlatban is.
Ezek a kérdések ezért nemcsak reprezentációról szólnak, hanem arról is, milyen országot építünk közösen.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése