Narratívák a valóságból

Eredetileg másról akartam írni, de azt látom, hogy a „cigánykártya” újra és újra előkerül, ezért most inkább erre fókuszálok. Gyerekkorom meghatározó filmje volt az Átok és szerelem. Lakatos Menyhért írta a forgatókönyvet, a zenét Fátyol Tivadar szerezte. Lehet vitatni a film üzenetét, de számomra főleg a zenéje– amikor a magyar televízióban adták – büszkeséget jelentett. A dalok ma is meghatározó élményeim közé tartoznak. Akkoriban a tévében láthattunk olyan roma történetet, amelyek – még ha nem is voltak tökéletesek – rólunk szóltak, a mi hangunkkal, a mi arcainkkal. Ma ilyet nem látok. Ez a „Csendes egyetértés” sorozat utolsó része. Meg vagyok győződve róla, hogy a roma kulturális reprezentáció a roma politikai reprezentáció nélkül nem tud működni és persze fordítva sem. Egyik nem élhet a másik nélkül, mert a kultúrát védeni, a hangot hallatni, a jogokat képviselni csakis együtt lehet. Most mégis a politikai tér felől közelítek. Nem azért, mert ez az egyetlen fontos szempont, hanem...

Az utóbbi időben egyre többen osztanak meg egy videót, amelyben Orbán Viktor arról beszél: sok cigány család már munkából él, és emiatt a cigányok világában neki „nagy támogatottsága van”. A videóban Desh „Talpra, cigányok!” című dala van bevágva, hangulatfokozóként. Látszólag üzenet ez: a miniszterelnök elismeri a romák teljesítményét, a munka becsületét, és felvillantja a cigány középosztályosodás lehetőségét. Csakhogy… Ez a videó nem tisztel, hanem felhasznál. Ez nem a romákról szól, hanem a politikai haszonról. Hiszen amikor  hatalomról van szó, a roma közösségek rendre előkerülnek, de sosem valódi partnerként, hanem eszközként. Hol volt ez az elismerés, amikor még nem volt kampány? Nem tudom másként megfogalmazni csak oly módon, hogy ez a fajta kampányízű „elismerés” vérlázító, különösen annak fényében, hogy ugyanez a politikai oldal néhány hónapja még teljesen más hangnemben beszélt rólunk, romákról. Nem évekről van szó, nem régi nyilatkozatokról. Még idén, néhány hónappal ez...