Milyen demokráciát építünk? - egy jelölés, ami túlmutat önmagán

Régen írtam már a blogomra. Nehéz időszakon vagyok túl, és kellett egy kis csend, hogy tisztábban lássak. Most viszont egy olyan korszak kezd kirajzolódni, amit sokan egy új rendszerváltás előszelének érzünk és ezzel együtt egy dolog egyre világosabb: a munka most kezdődik igazán. Ebben a munkában nekünk is ott kell lennünk, civilként, és roma civilként különösen.

Ez az én személyes blogom. A saját gondolataimat írom le, nem kész válaszokat. Sokan mondják, hogy türelem kell, idő kell. Ezt értem. A kétségeim közben nagyon is valósak. Roma emberként a tapasztalat magáért beszél. Számomra a demokrácia nem csak sikertörténetekből áll. A demokrácia része az is, amikor kimondjuk azt, ami kényelmetlen. Amikor beszélünk a bizonytalanságról, a kérdésekről és a félelmekről. Ettől lesz tartalma. Az elmúlt évek számomra egy dolgot nagyon világossá tettek: a demokrácia folyamatos jelenlétet igényel. A választás egy pillanat. A munka folyamatos. A változást a civil részvétel, a párbeszéd és a következetes számonkérés hozza meg. Tartós eredményt átgondolt szakpolitikák, széles társadalmi együttműködés és az érintettek bevonása biztosít. Őszintén szólva, ha a ezekről nem beszélünk és nem történik ebben a gyakorlatban változás, akkor a demokrácia csak forma marad, tartalom nélkül. Azért írok most, mert ami most előkészületben van, az számomra aggasztó.

Egy jelölés, ami túlmutat önmagán 

A Mi Hazánk dr. Apáti Istvánt jelölné a bizottság elnöki posztjára. Ez jelenleg jelölési szándék, a tisztségről az Országgyűlés dönt. A Roma Sajtó Központ cikke bemutatja, hogy a bizottság elnöke szervezési és koordinációs szerepet lát el, a döntések közösen születnek, és a folyamat még nyitott. A cikk egyben rámutat a politikai jelentőségre is, amely egy ilyen jelöléssel együtt jár: https://romaplay.hu/a-mi-hazank-vezetheti-a-nemzetbiztonsagi-bizottsagot-kell-e-aggodniuk-a-romaknak/

Sokan mondják, hogy ez „csak” egy ellenőrző testület, hogy irányít és nem hoz egyedül döntéseket. Formálisan igaz is, de ez a kérdés túlmutat a formális jogkörökön, hiszen tudjuk, hogy a Mi Hazánk politikai kommunikációi a cigányellenességre és uszításra épül. A politikai diskurzusok központi eleme a “cigánykérdés” és ezt mind kollektív megközelítésben. Hozzájuk köthető és velük együtt mozgó kezdeményezés a Bűnvadászok, amik szélsőjobboldali eszméket képvisel. Ez a háttér nagyon is meghatározza a jelölés súlyát. Egy ilyen politikai irányvonal képviselője kerülhet egy olyan bizottság élére, amely érzékeny információkhoz fér hozzá, napirendet alakít, és hatással van arra, hogyan értelmezzük a nemzetbiztonság fogalmát. Ezt még leírni is rosszul esik nekem.  A hatalom ebben a helyzetben a hangsúlyokban jelenik meg. Abban, hogy mi számít kockázatnak, és kik kerülnek a figyelem középpontjába. Vagyis legitimálja a cigányellenesség retorikáját, ha ez megtörténik.  Ez arról szól nekem, hogy a roma közösség mennyire érzi magát biztonságban ebben az országban, és mennyire tudunk bízni abban, hogy az állam minket is ugyanúgy véd, mint bárki mást.

Roma szemmel: egy jelölés és az egyenlőség határai

Ha ez megtörténne, akkor biztosan mondhatom, hogy számomra az új rendszerbe vetett hitem biztosan sérülni fog. Ezért is tartottam fontosnak írni erről. Azt gondolom, hogy ebben a helyzetben különösen nagy felelősség hárul arra az öt roma képviselőre, akik most bent vannak a parlamentben. Az ő szerepük kulcsfontosságú: hangosan és következetesen emlékeztetni mindenkit arra, hogy ez az irány milyen következményekkel jár a roma közösségek számára.

Közben a minisztériumok szintjén is nagy a várakozás. Sokan figyeljük, hogy megjelennek-e roma származású szakemberek az állami apparátusban, kapnak-e valódi szerepet a döntéshozatalban. Ez a kérdés tovább növeli a roma képviselőkre nehezedő felelősséget és figyelmet. Mindeközben az újonnan alakuló kormány egyértelműen azt az álláspontot képviseli, hogy „mindenki egyenlő”, ezért nem lesz külön romaügy.

Ez önmagában egy fontos és érthető elv, de a valóságban nem egyenlőek a kiinduló helyzetek. Nem egyformák a lehetőségek. Ha ezek a különbségek eltűnnek a politikai gondolkodásból, akkor az „egyenlőség” könnyen kiüresedik. Nem valódi esélyegyenlőséget jelent, hanem azt, hogy a problémákra sincs célzott válasz.

Feltételezem, hogy ezt a döntéshozók is pontosan látják. Éppen ezért lenne különösen fontos, hogy erre tudatosan és következetesen figyeljenek. Különösen akkor válik ez aggasztóvá, amikor közben egy olyan politikai erő kap szerepet, amely a roma közösségeket gyakran problémaként jeleníti meg. Ezért is válik igazán kérdésessé, hogy mi lesz ennek a jelölésnek a kimenetele, mert ez nem csak egy pozícióról szól, hanem arról is, hogy milyen hangsúlyok mentén működik majd a rendszer.

Ezért is lenne kulcsfontosságú, hogy megjelenjenek roma származású szakemberek az állami apparátusban, különösen a minisztériumok szintjén, ahol a döntések előkészítése történik. Az ő jelenlétük és szakmai munkájuk alapvetően befolyásolhatja, hogy ezek a kérdések valóban megjelennek-e a politikában.

Egyelőre nem látjuk, kik lesznek ezek az emberek, de az biztos, hogy a szerepük meghatározó lesz.

Ez nem csak egy jelölés, hanem számomra egy olyan irány is, amiben az a kérdés, hogy ebben az irányban mi, romák, mennyire számítunk. Láthatóak maradunk-e, vagy eltűnünk a politikai általánosítások mögött. Ez a jelölés számomra azt üzeni, hogy egy cigányellenes retorikát használó politikai erő egyre közelebb kerül az intézmények közepéhez. Ez hatással van arra, hogyan érezzük magunkat ebben az országban.

Zárószó

Ugyanakkor hiszek benne, hogy ez végül nem így történik. A parlament összetétele és az arányok azt mutatják, hogy Mi Hazánk támogatottsága korlátozott.  Ez számomra azt jelenti, hogy van mozgástér a felelős döntésre. Bízom abban, hogy a parlament ebben az ügyben olyan döntést hoz, amely minden állampolgár biztonságérzetét erősíti. Számomra a demokrácia a figyelemben, a részvételben és az egymásért való kiállásban él.

És most az a kérdés, hogy ez a felelősség a döntésekben is meg fog-e jelenni.