Megint ugyanaz a játszma – amikor a roma képviselet ígérete összeomlik a valóság súlya alatt

Van az a fajta déjà vu, amit már messziről megérzel. Amikor jön egy új párt, új arcokkal, új üzenetekkel, és azt mondják: „Mi mások leszünk. Mi új politikát csinálunk.” De ott van benned az a csendes felismerés: ezt már hallottuk. Sokszor. Sok helyről és minden alkalommal ugyanaz a mintázat rajzolódott ki: a hangos ígéretek mellé nem mindig társult valódi változás. Megtanulja az ember a saját bőrén, hogy nem minden új kezdet jelent új történetet. Van, ami csak új csomagolás – a régi mondatokkal, a régi hozzáállással, a régi hiányokkal.

Aztán egyszer csak beigazolódik minden sejtés. Megjelenik a választókerületi jelöltlista és a levegőben ott marad az a bizonyos keserű íz. A Tisza Párt 318 jelöltje között mindössze két roma szerepel. Van aki szerint 4 és van aki 6-7. Hát egyik sem meggyőző. Ez nem egyszerűen kevés — ez üzenet, ami egyértelműen nem nekünk kedvez. Politikai szinten a roma közösség évtizedek óta hallja, hogy fontos, hogy számít, hogy része a nemzetnek, hogy „végre itt az idő” a felemelkedésre, a párbeszédre, a képviseletre. Aztán minden alkalommal ugyanoda lyukadunk ki: a kampányban sok a szó, a valóságban kevés a hely.

Képviselet szavakban: erős. Képviselet a listán: gyenge.

A politika szereti a roma ügyet. Szereti, mert jól mutat. Mert lehet vele beszélni integrációról, esélyekről, társadalmi felelősségről. Azonban amikor tényleg dönteni kellene, amikor meg kellene mutatni, hogy van valódi szándék — akkor jön a kijózanodás. 
A 318 jelöltből kettő roma ( vagy pár darab max 6)  azt mondja:„Ti fontosak vagytok… de csak addig, amíg beszélünk rólatok.” A döntéshozó asztalnál azonban továbbra sem jut szék. Ez nem egyszerűen a Tisza Párt története,  ez a magyar politikai kultúra története. Egy olyan rendszeré, amelyben a roma közösség leginkább statisztaként létezik, nem partnerként. Ahol a roma ügy a kampány része, de nem része a döntéshozásnak. Ne felejtsük el, hogy vannak roma emberek, akik közel álltak hozzájuk, akik ott voltak mellettük, segítettek, hittek bennük, dolgoztak értük és mégis csak pár roma jelölt fért fel a 318-as listára. Ha ez a „nagy rendszerváltás”, akkor bocsánat, de hadd mosolyogjak keserűen. Mert ez így inkább tűnik a régi rendszer új csomagolásának, mint valódi változásnak. Nem forradalom, hanem ismétlés. Őszintén? Így ebben a formában ez nekem viccnek tűnik, nem korszakváltásnak.

A láthatatlanság visszaigazolása

Egy közösség, amelyet naponta érintenek oktatási, lakhatási, munkaerőpiaci döntések, gyakorlatilag nincs ott azok között, akik ezeket a döntéseket meghozzák. És ez nem csupán számokról szól. Ez arról szól, hogy a politika hogyan lát minket: témaként? vagy tényezőként? A mostani lista egyértelmű választ adott és ez a válasz korántsem hízelgő. Nem arról van szó, hogy nem próbálták volna szépen csomagolni a történetet, de a számok lefejtik a mázat. Amikor a számok beszélnek, nincs mellébeszélés: a roma képviselet most sem válik valódi prioritássá.

Az igazság pillanat korábban jött! 

A blogom „Csendes egyetértés a kirekesztésben” III. rész – Új arcok, régi játszmák, láthatatlan roma hangok a közéletben részét így fejeztem be: „Akkor derül ki, hogy az ígéretek mögött van-e valódi szándék. Hogy a roma képviselet végre nemcsak a képernyőn, hanem a döntéshozó asztaloknál is helyet kap-e. Nyitni kell a változásokra, ez nem kérdés. Ám szerintem nyitni óvatosan és kritikusan kell, mert a tapasztalataink azt mutatják: a roma ügy szavakban mindig működik, tettekben viszont ritkán. A különbség a szó és a tett között ott derül ki, ahol már nem kampány, hanem valódi döntés születik, és ott derül ki az is, számítunk-e végre, vagy csak számolnak velünk.”

Most pedig megjött a válasz. Nem hagyott kérdőjelet maga után.Nem lehet félreérteni, nem lehet magyarázni, nem lehet átfogalmazni. Ez az a pillanat, amikor a szavak és a tettek közötti távolság nem hogy látszik, hanem már csattan. 

Ez a válasz nem rólunk szól — róluk szól

A lista megmutatta: amikor valóban lehetőség lenne másként csinálni, amikor végre bizonyítani lehetne, hogy az új párt tényleg új fejezetet nyit, akkor a legegyszerűbb, legkényelmesebb, legbiztonságosabb döntés születik. Vagyis: nem lépnek túl a régi mintákon.

Ha egy párt úgy hirdet „új korszakot”, hogy az első valódi döntésénél már képtelen bármit is máshogy csinálni, akkor mit várjunk tőlük később?

Mi az a pont, ahol még elhinnénk, hogy változik valami, ha már az első próba is ugyanúgy végződik, mint eddig mindig?
Mert ne szépítsük: most sem lett más. Semmiben.

A kampányban hangzatosan beszélnek rólunk. A döntésekben pedig simán kihagynak minket. Bár sokak szerint nézzük majd meg a pártlistát is. Meglátjuk, de mindenesetre ez nem egy jó irány. 

„Még alakul” helyzet sokak szerint, én kíváncsi vagyok. 

Zárásként – egy nagyon egyszerű kérés mindazokhoz, akik komolyan beszélnek a roma képviseletről

Miközben a pártok próbálják megfogalmazni, mit gondolnak rólunk, addig a roma közösségek már régen megtették azt, amit a politika hosszú ideje halogat: világosan leírták, mit várnak el. 

Roma szervezetek összerakták a Roma Deklarációt – egy tiszta, átlátható, alapvető elváráscsomagot. Olyan pontokat, amelyek nem túlzóak, nem követelnek lehetetlent, egyszerűen csak azt rögzítik, hogy ha valaki rólunk beszél, akkor mit jelent valójában a partnerség és a tisztelet.

És őszintén: ha valaki tényleg fontosnak tartja a roma közösségek bevonását,
ha valaki azt mondja, hogy számít a hangunk, akkor legalább ezt a dokumentumot komolyan kell venni.

Nem külön kérés, nem extra elvárás, csupán csak annak a minimuma, hogy a szavak mögött legyen valós tartalom is. Aki valóban érteni akarja, mire van szükségünk, annak érdemes megnéznie, mit fogalmaztak meg a roma szervezetek. Mert ez nem kampány, nem díszlet, nem hangulatkeltés.

 Ez egy közösség valós, átgondolt üzenete. A deklaráció itt olvasható: mavelunk.hu