Narratívák a valóságból

Amit most megosztok, valószínűleg nem lesz könnyű olvasmány. Őszintén írok arról, amit átéltem, és amit gondolok róla. Kényelmetlen dolgok, nemcsak másnak olvasni, nekem is megélni és leírni sem volt könnyű.  Nem kérek bocsánatot azért, hogy kimondom. Nem azért születnek ezek a mondatok, hogy megfeleljek, hanem hogy láthatóvá váljon az, amit túl sokszor söpörnek félre. Azért, hogy azok is meghallják, akiknek eddig nem kellett odafigyelniük. Nem helyet kérek, nem engedélyt. Egyszerűen csak fontosnak tartom, hogy ezek a gondolatok elhangozzanak. Mert amit nem mondunk ki, az attól még itt van, csak csendben. Én nem a csendet választom. Roma származású vezetőként sokszor megtapasztaltam, milyen az, amikor valaki csak addig „támogat”, amíg nem kérdőjelezem meg a helyemet. Amíg nem borítom fel a hatalmi egyensúlyt.  Amíg nem válok „túl hangossá”, „túl határozottá”, „túl jelenlévővé” – egyszóval: túl erőssé. Onnantól már nem vagyok „segíthető”, már nem illeszkedem abba a ...

Sziasztok!  A blogom címe: Narratívák a valóságból. A címválasztásom nem véletlen.  A saját valóságomat írom meg.  Nem célom bántani senkit, és nem általánosítok. Voltak és vannak jó tapasztalataim is – szerencsére sok, de az elmúlt hónapok eseményei túl gyakran okoztak álmatlan éjszakákat. Most úgy éreztem, elérkezett az a pont, amikor már nem maradhat bennem minden. Egyszerűen szeretném kiírni magamból azt, amit egyre gyakrabban érzek abban a reményben, hogy nekem is segít, és talán másokkal is beszélgetést indíthat el. Mert amit megélek, az fárasztó. Néha unalmasan ismétlődő. Máskor dühítő. Egy olyan mechanizmus, ami újra és újra előkerül a munkámban és az életemben egyaránt. Bizonyíték a bizalommal és elfogadással szemben. Újra és újra bizonyítanom kell ott, ahol másoktól elég a bizalom.  Hol burkoltan, hol egészen nyíltan éreztetik velem, hogy valamit még igazolnom kell. Mindezt annak ellenére, hogy sokat dolgoztam, dolgozom -és dolgozunk a csapatommal- az...